Napihasznos

9 FÉLE MOSOLY, ÉS AMI MÖGÖTTE VAN :)

Tudtad, hogy a mosoly ennyiféle lehet? Két ember között a legrövidebb út egy mosoly.” Igen ám, de ez a mosoly sokféle lehet. A mosoly alapvetõ forrása a boldogság, amire már a pár napos csecsemõ is képes, hiszen itt a mosoly valóban a vidámság és az önfeledtség kifejezõdése. Azonban, ahogy idõsödünk rá kell jönnünk, hogy a mosoly sokkal több mindent üzenhet, mint õszinte vidámságot. Egy ilyen száj mögött rejtõzhet, zavartság, unalom, és lehet belõle egy kötelezõ gesztus is. A mosoly ugyanakkor nagyon is fontos tevékenység, hiszen az ekkor termelõdõ endorfinok jókedvre derítenek és erõsítik az immunrendszert is. Arról nem beszélve, hogy egy széles mosoly vonzóbbá, sugárzóbbá teszi az arcot. (Nem véletlen, hogy a nõk õsidõk óta festik az ajkaikat.) Leplezzük le a mosoly-típusokat, hiszen nem mindegyik õszinte!

1. Mosolygás zárt szájjal

Ez kifejez egyfajta nyitottságot, barátságosságot, intelligencia, ugyanakkor azt sugallja a másik felé, hogy legyen meg a három lépés távolság. Így mosolyog valaki akkor is, ha birtokában van valamilyen tudásnak, de azt inkább megtartja magának.

CSEPELINFÓ – Villamossági bolt WM-vill

2. A fél-mosoly

A fél-mosoly sármos férfiak kedvelt típusa szokott lenni. Kifejez egyfajta sejtelmességet, de közben bizonytalanságot is. Amolyan „ebbõl még bármi lehet”.

via GIPHYhttps://www.cegkaptar.hu/cegek/csotores-javitas-szereles-a-belvarosban-mernyei-karoly/

3. Az erõltetett mosoly

Vannak esetek, mikor belül egyáltalán nem úgy érzed magad, hogy kedve lenne mosolyra húzni a szád, de egy adott szituációban mégis úgy érzed, hogy illene. Ez esetben a száj szélei csak kicsit emelkednek meg, a szem körüli nevetõráncok pedig egyáltalán nem jelennek meg. Jól megfigyelhetõ pl. bolti eladókon, ahogy egy vevõ a közelükbe ér rámosolyognak, de nem azért mert annyira örülnének, hogy valaki megint nem mérte le a karalábét.

via GIPHY https://www.cegkaptar.hu/cegek/uveg-kadparavan-gyartasa-kivitelezese-design-glass-kft/

4. A spontán mosoly

De akár nevezhetnénk az igazi mosolynak is. Valamennyi közül ez a legszebb. Ha az ember valóban jól érzi magát, szinte a lelke is felnevet. Közben nemcsak a szájzug emelkedik kissé, hanem a fogak is megmutatkoznak, és a szem is felragyog. Ez a mosoly-fajta ragadós, hiszen jó kedvre deríti a körülötte lévõket is.

https://www.cegkaptar.hu/cegek/tereprendezes-konteneres-szallitas-monor-fu-gi-trio-kft/

5. A gúnyos mosoly

Errõl beugorhat nekünk mondjuk a HP-sorozatból Draco Malfoy karaktere. Az a gúnyos, kissé öntelt mosoly, aminek tápláléka mások lenézése, nevetségessé tétele. A száj mosolyra húzódik, a szemekbõl pedig egyfajta megvetés sugárzódik.

via GIPHY
https://www.cegkaptar.hu/cegek/lorincinfo-dr-balogh-zsigmond-kozjegyzo-lorincen/

6. Az önelégült mosoly

Ez a mosoly sokszor saját magunknak szól, a világnak pedig ezt üzeni: „látod, mit tudok?”. Kifejezheti az elégedettséget, egy cseppnyi arroganciával fûszerezve. Ilyenkor a szorosan zárt ajkak kicsit emelkednek meg, és az egyik oldalán egy picit feljebb kúszik.

via GIPHY

7. Mosoly nyitott szájjal

Ez a mosoly többnyire a meglepõdöttséget fejezi ki, hiszen többnyire a szemek is elkerekednek. Ez az amikor valakinek „leesik az álla”, mikor valamire nagyon nem számít és a pillanatot egy ilyen mosollyal reagálja le.

via GIPHY

8. A flört mosoly

Ez az a nagyon is vonzó mosoly fajta, mikor valaki pl. finoman az ajkaiban harap, miközben szemezik a másikkal. A másik nem ezt általában azonnal észreveszi, de figyelni kell, hogy ne vigyük túlzásba, mert akkor már inkább közönséges hatást kelt.

via GIPHY

9. A légiutaskísérõ mosoly

Pan Am mosolyként is szokták emlegetni, de a lényeg, hogy ez a nagybetûs mû-mosoly. Ez az a vakító mosoly, amit a stewardessek villantanak az utasokra, 32 foggal, de a szemük és az arcuk többi része meg se rezzen. A mosoly mögött nincs semmi érzelem, valódi öröm, vagy szimpátia, az egész csak a feladatkör része.

via GIPHY
Forrás: Brightside Lead: Pexels

 

Még szintén kedvelheted